HTML

FotókRólad Blog


Név: Tóth András
Hely: Budapest, Magyarország

Prbálom megosztani életem munkával szorosan vagy egyáltalán össze nem függő részleteit. Fotók, utázások meg ami éppen eszembe jut.
FotókRólad.hu
FotókRólad.hu esküvő

2008.09.04. 01:20 TótAnd

Abszurdisztán

Amikor ezt a blogot indítottam, megfogadtam, hogy nem írok benne politikáról vagy aktuális közéleti botrányokról, és főleg, hogy nem fogok panaszkodni. Most sem szeretnék, de azért mindent nem lehet szó nélkül hagyni. A mai nap tökéletes esszenciája volt ennek az országnak.

Most olvasom, hogy kijött az új reklámtörvény, ami egy tollvonással ellehetetleníti az összes on-line marketinges megoldást. Engem ez közvetlenül kevéssé érint, de vannak olyanok, akiknek az egész vállalkozása erre épül. Ezentúl TILOS, nem túlzok, tilos az e-mail hírlevelek küldése. Fel vagyok iratkozva több szakmai (marketinges, fotós) illetve személyes (IKEA, bookline) hírlevélre, amik ezentúl illegálisak lesznek, ha csak nem adom meg a hozzájárulásom hivatalos formában névvel, lakcímmel. Egy e-mail hírlevélhez!!! Az új törvény szerint ugyanis csak így lehet majd ilyet küldeni, ha előre megadja az ember ezeket az adatokat. Na de MIÉRT?! Minek megadni a lakcímet egy e-mail hírlevélhez? Nyilván így sokkal kevesebb feliratkozója lesz ezeknek, ami jónéhány vállalkozásnak komoly gondot fog okozni. Ja és persze a Rolex watch meg Viaga külföldi spam-ek ezentúl is áradnak majd számolatlanul, így a törvény aligha éri el célját. KI TALÁLTA KI EZT A BAROMSÁGOT?

Kaptam a héten egy levelet a postaládámba, amiben egy vállalkozó kéri a lakók hozzájárulását ahhoz, hogy egy földszinti üzlethelységben kutyakozmetikát indítson. Leírja korrektül, hogy se szaggal, ugatással, ilyesmivel nem járna, nem lesz kutyagumi, stb, szóval tényleg épp eszű ember nem emelhet ellene kifogást. A liftben és a lépcsőházban is elhelyezett erről egy-két hirdetményt a héten, amit ma láttam, hogy valaki módszeresen végigjárt és mindegyikre ráfirkálta filctollal, hogy NEM. Csak egy apróság, de annyira megdöbbentő az inteligenciának az ilyen szintű mélyrepülése. Ez tipikusan az olyan lakó, aki semmivel nem elégedett, állandóan csak rinyál, de ha fel kell szólalni, akkor szemtől szemben biztosan nem vállalja a véleményét...

Ma egy rövid roadtrip a Tesco-ba is bőven elég volt ahhoz, hogy egy újabb fröccsöt kapjak a kijózanító magyar valóságból (micsoda képzavar). Az egy dolog, hogy az oda úton (XIII. Reiter F. u.) láttam, hogy hevenyészve felfestettek egy kerékpársávot az útra, ami még magában örvendetes tény, bár a megvalósítás olyan magyarosra sikeredett, no de mindegy, örüljünk, hogy van. De az, hogy a parkoló autósok szemmel láthatóan leszarják a kerékpársávot, ami a padka és az autós sáv között helyezkedik el, és gond nélkül ráparkolnak. Aztán csodálkozunk, hogy nem elég fejlett a biciklis közlekedés Magyarországon, amikor a többség élni sem hagyja őket, és a közlekedés alsóbbrendű résztvevőjének tekintik őket... A fentebb említett áruház parkolójában pedig teljesen megszokott látvány a bálnamerci és az X5-ös BMW a mozgássérült parkolóban. Persze biztosan azok, ha már egyszer van rokikártyájuk... És persze a sötétített üveges, lángcsóva-festéses tuningsuzuki is biztosan nagycsaládos, kisbabával, ezért foglalja el az ő helyüket...

Rendszeresen olvasom a bűvös szakács névre hallgató blogot, mivel nagyon érdekel a csúcsgasztronómia. Megdobogtatta szívem a legfrissebb bejegyzés, ami a spanyol jamón-t a világ legfinomabb sonkájnak aposztrofálja (pontosabban annak egy igen különleges fajtáját). Mivel egyszerűen imádom ezt a semmihez sem fogható ételt, ezért reggel gyorsan elszaladtam az általam ismert egyetlen helyre, ahol itthon ezt be lehet szerezni (természetesen aranyáron), a Sonkáshoz a Fény utcai piacra. Maga a sonka úgy készül (amennyire tudom), hogy vágás után minden hókuszpókusz nélkül besózzák, utána kiakasztják szárítani 12-24 hónapra. A kommentekbe érdemes beleolvasni a fenti blogon, ahol már korábban is kitárgyalták, hogy lényegében itthon is lehetne igen hasonlóan jó sonkát csinálni, mert az alapanyag meg lenne hozzá, csak éppen Magyarországon azt hiszem 4 vagy 5 napig szabad a sertéshúst tárolni. Ennyi. Ha ennél tovább tarja (szárítja) a hentes vagy az éttermes, akkor nyilvánosan megkövezik, de legalábbis bezáratja a boltot a (túl)buzgó ÁNTSZ ellenőr. A legtöbb komoly vendéglős Bécsbe jár zöldséget és húst venni, mert itthon a bugyuta előírások miatt lehetetlen megfelelőt termelni. Egy mezőgazdaságra épülő országban!!!

És persze a legnagyobb abszurditás mind közül az, amit immár hónapok óta nap mint nap a bőrömön tapasztalok. Nem titok, hogy két barátommal együtt egy parányi vendéglátó hely megteremtésébe fogtunk bele. Jelenleg az előkészítő-engedélyeztető fázisban vagyunk, immáron három hónapja. Órákig tudnék mesélni a lehetetlenebbnél lehetetlenebb előírásokról, mint például, hogy miért kell egy ilyen helynek 6(!!) szakhatósági engedélyt beszereznie, vízmintát elemeztetnie, egy 40 négyzetméteres helyre 4(!!!!!) kézmosót és 3 mosogatót beszerelnie, az eladótéren kívül 5 különböző helységet kialakítania, vagy ha eljututnk odáig, hogy megnyissunk, akkor hogyan fogjuk kitermelni annak az alkalmazottnak a bérköltségét, aki kézbe kap 110.000 forintot, míg mi nekünk adóval, tb-vel, járulákkal mindennel, ő kb. 240.000 ft-ba fog kerülni, így kevesebb, mint a felét kapja meg a ráköltött pénznek...

Valamennyi összehasonlítási alapom van. A fentiek közül egyik sem történhetne meg sem Spanyolországban, sem Angliában és tudomásom szerint egyetlen más (nyugat-)EU országban sem. Tudom, ha nem tetszik... DE én itt akarok maradni, itt akarok tenni valamit, itt szeretnék egyről a kettőre jutni, munkahelyet teremteni, adót fizetni, valami jót csinálni. Hogy legalább egy picit legyen jobb ez az ország.

Csak nem tudom, hogy meddig bírom még...

Szólj hozzá!


2008.08.19. 01:08 TótAnd

áció, káció, akáció...

 És most egy kis szünet követlezik az egyetlen hétvégén, amikor nincs esküvőm. 0% fényképezőgép, 100% napsütés, barátok, tengerpart stb. a terv a hét hátralevő részére.

Szólj hozzá!


2008.08.19. 01:00 TótAnd

Zsuzsi & Dani - take two

Vannak esküvők, amiken akkor sem fotóznék, ha sokat fizetnének érte, és vannak olyanok, amelyeket akkor is ugyanolyan lelkesedéssel csináltam volna végig, ha egy fillért sem fizettek volna érte. A legutóbbi pont ilyen volt.

Csak magamat és egy előző bejegyzésemet tudom ismételni, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy ilyen emberekkel dolgozhatok.

2 komment


2008.08.17. 13:22 TótAnd

Lovasi+Tankcsapda+Csík=!!!!

Ezt muszáj még beszúrnom ide. Zseniális!!!!

Még ma írni fogok a tegnapi esküvőről, mert az sem volt kutya :)

Szólj hozzá!


2008.08.15. 12:38 TótAnd

sziget

 Mivel találtam egy napijegyet, ezért hosszabb kihagyás után tegnap ismét kilátogattunk a Sziget fesztiválra, wahhh. Volt egy hevenyészett program, pár banda, akiket mindenképpen meg akartunk nézni, nagyrészüket sikerült is, a benyomásaim vegyesek.

 Volt először is Kispál, akik számomra nagy csalódást okoztak. Persze, hogy szeretjük őket, de ennyire befásult, unott (profi) fellépésüket még nem láttam. Érezhető, hogy Lovasinak ez a zenekar már nem jelent mást, csak munkát. Jó volt, jók a számok, csak pont az a kis plussz hiányzott. Egyetértettek ebben a körülöttem állok is, és ma megírta az újság is :)Szívesebben hallgattam volna meg őt a Kiscsillag zenekarában, de sajnos az másik nap volt aktuális. Volt Kaiser Chiefs is, jó volt.

Aztán egy kis kitérő után sikerült eljutnunk az MR2 színpadra a Kaukázus koncertjére, akik egyértelműen a nap meglepetése voltak. Régóta nem voltam ilyen jó koncerten!! Érződik rajtuk a lelkesedés, és bár kicsit félek az olyan zenekaroktól, akiket mostanában felkaptak egy-két ismert szám miatt, mert ilyenkor rendszerint óriási szakadés tátong a slágerek és a többi nótájuk között, na de a Kaukázus nem ilyen volt. Kapásból hallottam pár (számomra) új számot, amikre egyből rákattantam. Ez itt az egyik (borzasztó a minősége mondjuk:)

 Volt még Péterfy Bori, ami olyan so-so volt, a Magna Cum Laude pedig sajnos elmaradt. Belehallgattunk az Irie Maffia-ba is, ami hibátlan volt, a többire kevéssé emlékszem.

Lehet nyavalyogni, hogy a sziget így meg úgy elkommercializálódott, ami persze igaz is, de attól még a sziget maradt. Jövőre lesz tíz éve, hogy először kint voltam (te jó ég!), és most sem élveztem kevésbé, mint akkor.

Ahogy a kaukázusék megénekelték: "lángos, tejföl, egy jó fröccs: emberek ennyi kell" és tényleg ennyi kell. Meg egy sziget.

2 komment

Címkék: sziget2008


2008.08.01. 11:45 TótAnd

catch this - Zsuzsi & Dani előfotózás

Szólj hozzá!


2008.07.29. 10:06 TótAnd

Kata & Gábor engagement session

 Csak, hogy egy újabb bizonyítékát adjam annak, milyen elképesztő szerencsés vagyok, hogy ilyen párokkal dolgozhatok. Kata és Gábor esküvője majd szeptemberben lesz (az sem ígérkezik rossznak), az esküvő előtti fotózásukat azonban egy pár hete megejtettük a kedvenc helyükön a Pilisben.

 

1 komment


2008.07.29. 09:52 TótAnd

Anita & Dani

 Az előző bejegyzésben szereplő fotók elkészülte után nem sokáig unatkozhattam, másnapra ugyanis egy újabb esküvő volt beütemezve. Katolikus és református esküvőt számtalanszor fotóztam már, zsinagógában azonban még soha. Lenyűgöztek a (számomra) új szokások, jó volt végre egy más fajta szertartást látni, persze összemérhetetlenül jobban kellett koncentrálni, mivel itt a rutin aligha adhatott támpontot a történésekhez. 

Szólj hozzá!


2008.07.28. 19:29 TótAnd

balatoni láz

 Ez az esküvő... Nehéz szavakba önteni. Alexával és Gáborral még az esküvői kiállításon találkoztam először, és néhány perc beszélgetés után már tudtam, hogy nagyon szeretnék fotózni az esküvőjükön. Szerencsére ezt ők is így gondolták, ennek lett néhány hónappal később, most júliusban az alábbi sorozat az eredménye. Régi álmom volt a Balaton mellett fotózni egy esküvőt, és sikerült a napot is úgy alakítani, hogy a naplemente fényeiben menjünk fotózni a badacsonyi mólóra.

Fogarasi Zoli igen kiváló kollegám írt egy blogbejegyzést egyszer arról, hogy mi az a hat dolog, ami a tökéletes esküvői fotókhoz szükségeltetik: helyszín, idő, szeretet (szerelem), viselkedés, fotogenitás és a fotós. Itt minden együtt volt. Lehet ennél jobbat kívánni?

Szólj hozzá!


2008.07.28. 19:05 TótAnd

back on track

Igen, valóban, jó ideje nem írtam már. Elsősorban annak köszönehtő ez, hogy az elmúlt hónapok extrém sok munkával jártak. A fotózás mellett két igen jó barátommal alapítottunk egy új céget, és bizony egy nagy dobásra készülünk. Okkal vagyok egyelőre szűkszavú, de már nem kell sokat várni!

Addig is itt van egy kívül-belül megújult blog, sajnos még egy kissé puritán kinézettel, de remélem hamarosan sikerül túllépnem a beépített sablonok nem túl kifinomult vizuális világán. Most megyek, összeszedek egy pár képet az elmúlt néhány ELKÉPESZTŐ esküvőről.

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása