Éééééééés ennyi. csapó.
Alig 24 órája újra itthon. Volna okom szomorkodni, nem is kevés, mert ez a félév, ami mögöttem van leírhatatlan. Kérdezik az emberek, milyen volt? Mit lehet erre mondani? Egy Erasmus félévet nem lehet szavakba önteni... Filmbe esetleg, ezt Cédric Klapisch meg is tette utánozhatatlan módon.
És most mi jön? A nagy bötűs élet? I don't feel like I'm ready for that...
Na jó, először diplomát kell írni, amihez témájánál fogva a kutatást csak külföldi terepen lehet megtenni, ezért útitervbe van már véve tavaszra Spanyolország (milyen meglepő), Párizs és talán Hollandia is, szigorúan tanuló/dolgozó pajtásoknál lakva, hátha jut nekem is valami a feelingből. Aztán? Majd meglátjuk...
Valenciából hazafelé (mivel közvetlen járat Budapestre ugye nincs) át kellett szálni valahol. A múltkori hét órás várakozás a római reptéren kicsit lesúlytó volt, úgyhogy most Liverpoolt választottuk. Jól tettük. A városba ugyan nem volt időnk bemenni, de a reptér maga is lefoglalt minket arra az egy-két órára, amit el kellett ott töltenünk.
Liverpool egyik legíresebb szülöttjéről, John Lennon-ról kapta a nevét és elég viccesen Beatles tematikára van az egész felépítve. Szobrok, fotók mindenhol, dalszövegek a falon és a legjobb: amikor az ember kilép a terminál épületből egy óriási sárga tengeralatjáróval találja magát szembe. Még mindig jófejek ezek az angolok, na.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.