Finoman szólva is elmaradoztak a bejegyzések az utóbbi hónapokban, aminek persze számtalan oka van vagy inkább volt. Na persze ezek közül a no 1. a lustaság, vagyis inkább én pszichikai nyomásként definiálnám. Tudni illik két-három héttel az utolsó bejegyzés után az ember már nagyon érzi, hogy írni kéne, ám akkor már olyan mennyiségű mondanivaló gyűlt össze, hogy annak papírra -vagy blogba- vetése meghaladja azt a rendszerint 10-15 perces időkeretet, amit erre a tevékenységre szentelne.
Nem akarom magyarázni, a lényeg, hogy görgettem magam előtt ezt a bejegyzést, ami duzzadt, duzzadt, nekem meg egyre kevesebb kedvem volt leülni és leírni. Most azonban frappánsan átvágom a gordiuszi csomót, és meg sem próbálom szavakba önteni az elmúlt három hónapot. Maximum csak címszavakba. Úgyse olvassa ezt a blogot senki. (Már tényleg nem - a szerk.)
Szóval még mindig itt vagyok Valenciában, ahol az Erasmus félévem utolsó heteit töltöm. Otthon volt Karácsonyozás a Sevillával tervezettel ellentétben (honvágy), de egy hete már visszatértem és csak a feeling na meg a hőség kedvéért rögtön a tengerparton töltöttük a hétvégét. Hogy erasmus fronton mi történt, azt Schandi elég precízen dokumentálta, szóval jómunkásembör volt, lehetett rá számítani. Nem veszett benne el annyira az az újságírói vér, na.
Business fronton is van újság, bőven. Először is decemberben megújult a honlapom teljesen, legalábbis az esküvő része. Felraktam a 2007-es esküvők legjobb képeit és végre elkszült a werkfilm, aminek forgatásáért mégegyszer óriási köszönet Zsuzsinak! Szerintem nagyon klassz lett, ami a célom volt vele, hogy betekintést nyújtson abba, ahogyan dolgozom, szerintem elég jól elérte.
Volt ismét januárban Szegeden esküvői kiállítás, a tavalyihoz hasonló szervezésben, csak a Novotel helyett idén a TIK-ben (ami a Szegedi Tudományegyetem legújabb hiperszuper könyvtár-konferencia-kiállító és még ki tudja mi minden központja). Az érdeklődés idén mérsékelt volt, amin őszintén meglepődtem, hiszen a tavalyihoz képest a szervezés és a promóciós kampány érezhetően profibb volt. Mindegy, legalább sikerült találkoznom és megismerkednem mélyen tisztelt Dusha Béla fotográfussal (a weboldala úgy tűnik, most betegeskedik). A nevéhez fűződik több nagyon sikeres könyv, a kedvencem a Szegedi fények című album - olyan gyönyörű fényképek vannak benne, hogy azt nem lehet csak úgy átlapozni. Nyilván azért is lelkesít ennyire a munkája, mert a szülővárosomról van szó, de az a könyv akkor is egy remekmű, ha egy idegen nyitja ki.
Egy merőben új bizniszbe is belevágtam, amit szintén most az esküvői kiállításon teszteltem. Erről bővebben holnap, most már igencsak álmos vagyok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.